36. Gemenci Nagydíj

A CERVELO.HU támogatásával riportot készítettünk Ivanics Gergellyel, az elmúlt évek egyik legjobb magyar országúti és pálya kerékpárosával, aki az idei évben már nem a 2009-ben legerősebb hazai csapatot erősíti, hanem szülővárosa utánpótlás nevelő csapatában hajt egyedüli férfi elit versenyzőként. Régóta tervezett riportunk közvetlen apropója a Gergő számára igen jól sikerült Gemenc Kupa volt.

Velo.hu (V): Gratulálunk a Gemenc Kupa győzelmedhez. Kívülről nézve nagyon egyértelmű volt a fölényed, Te is így érzed?

Ivanics Gergely (IG): Köszönöm az elismerést. Nagyon erősen voltam motiválva, mert a hosszútávú OB-n sajnos nagyon nem sikerült a verseny, pedig nagyon készültem rá és igen jó formában voltam, de egy technikai hiba miatt (láncszakadás) „bennem maradt” az eredmény. Egyértelműen nyerni akartam a hosszútávú OB-n, úgyhogy nagyon-nagyon csalódott voltam a verseny után. Azt az érzést nem kívánom senkinek. Ezek után, egy héttel később mindenképpen ki akartam futni magamból azt, ami bennem maradt. Ez látható az eredményben, de persze szerencsém is volt, mert ilyen kiváló ellenfelekkel szemben önmagában nem tudtam volna ilyen egyértelműen nyerni.

V: Az OB-n balszerencséd volt. Bizonyos vélemények szerint azonban „isten nem bottal ver”. Szerinted hogyan került az OB-n Szórádi Balázs a fűbe?

IG: Köszönöm a felvetést, mert én is hallottam egy-két hamis történetet erről. Annyi történt, hogy vezetés után kiborítottam a sor elejéről és nekimentem VÉLETLENÜL. A mezőny viszonylag keskeny sorban haladt, nem gondoltam, hogy van ott valaki. Ennyi. Versenybaleset. Nagyon örülök, hogy Balázs nem sérült meg, és ügyességének köszönhetően megoldotta a váratlan helyzetet. Remélem, nem haragszik ezért rám, de nem is adta ennek jelét eddig.

V: Tehát semmi más nem volt?

IG: Nem volt semmi más. Nézd, mivel egyedüli elit vagyok a Pécsi Juniorban, ezért senki segítségére sem tudtam támaszkodni a folyamatos elmenések kézben tartására, ezért nekem elég sokat kellett elől mennem, és húzni a sort. Kiálltam a vezetésből, ütköztünk, továbbmentünk. Ennyi történt. Nem volt bennem szándékosság, az ilyesmi nem az én műfajom. Hallottam én is mindenféle mesét, de a tények makacs dolgok. A lényeg, hogy Balázs nem sérült meg.

V: Rendben, csak kíváncsi voltam, én sem feltételeztem rólatok olyasmit, amiket híreszteltek. Azt nyilván tudjuk, hogy sikeres évek után már nem vagy a Technofilm Betonexpressz csapatának a tagja. Év elején úgy hallottuk, hogy az idei év végével abbahagyod a versenyzést, de ehelyett a versenyeken egy eredményesen versenyző, igen motivált és – kívülről úgy tűnik – nem egy levezető versenyzőt látunk. Most akkor ez az utolsó szezonod vagy sem?

IG: Egy sok éves versenyzői pályafutást szerintem nem lehet egyik napról a másikra befejezni. Én szükségesnek tartom a fizikai és szellemi levezetést, és erre megfelelő körülményeket biztosít a Pécsi Junior. Azért Pécs, mert a Junior edzője Hirth István (egykori neves pécsi kerékpárversenyző, a pécsi kerékpáros élet meghatározó alakja, a szerk.) 2004 óta foglalkozik velem, sokszor nálam is jobban tudja azt, hogy mire van szükségem. Vele egyeztettem a közeli jövőre vonatkozó elképzeléseimet, és ő ebben – mint már annyiszor – most is mellettem állt és áll. Sajnos Pista Bácsi nem foglalkozik már sokáig a pécsi kerékpárosokkal, mert egyik fiatal versenyzőjének Pallag Máténak edzésbalesetből fakadó halála rendkívül megviselte, és most úgy látszik, hogy a történtek után nem képes, illetve nem kíván érdemben foglalkozni velem sem. Ez nekem nagyon komoly érvágás, mert sikereim egyik sarokköve az ő szaktudása és személye. Nagyon sokat köszönhetek edzőmnek, mert emberileg, anyagilag sok támogatást, törődést kaptam tőle, nélküle a jelen helyzetben versenyzői karrieremnek valószínűleg vége, az általa biztosított háttér nélkül nem lehetek sikeres.

V: Akkor tehát az idei az utolsó, „levezető” szezonod?

IG: Az „érdemi” országúti kerékpárversenyzést tekintve igen, nagy valószínűséggel ez az utolsó szezonom. Azért csak „nagy valószínűséggel”, mert nem amiatt döntöttem úgy, hogy befejezem országúti pályafutásomat, mert egészségileg nem vagyok rendben, vagy, mert már nincs szellemi motivációm. Ha szakmailag és anyagilag értékes ajánlatot találok, vagy kapok, akkor szerintem lesz még 2-3 nagyon(!) jó évem, de ehhez szakmailag és anyagilag is valóban megfelelő kondíciók szükségesek, és erre nem látok most komoly esélyt. Ha az év elején nem állt volna mellém ismét a Pécsi Junior és hűséges szponzoraim (Paksi Atomerőmű, MKSZSZ által a Wesselényi Alapítvány, Pécsi Önkormányzat, Pikk Pakk Futárszolgálat, Dr. Kiss László és családja), akkor már az idei év sem lett volna olyan sikeres, mint amilyen végül is lett idáig. Jövőre a jelenlegi szint fenntartásához ismét érdemi ráfordításokat kellene megmozdítania támogatóimnak, de úgy érzékelem, hogy ezt most nem tudják megtenni. Alapos mérlegelés után, a támogatások bizonytalansága miatt úgy döntöttem, hogy saját erőforrásaimat inkább a civil életembe fogom befektetni. Fontos megjegyezni, hogy amit tudok, megteszek azért, hogy ne legyen vége a történetnek, de ugyanakkor 32 éves vagyok, előre kell néznem. A versenyzést, a kerékpársportot nem tudom és nem fogom elfelejteni, de a céljaimat most már nagyon meghatározzák a pénzügyi körülmények és a civil életemmel kapcsolatos elképzeléseim. Jelenleg tehát így néz ki a helyzet, de a remény hal meg utoljára.

V: Az OB nem sikerült, de nyertél a Gemencen. A közeljövőben lesz még egy-két komoly verseny országúton, mire számíthatunk tőled?

IG: Ha összejön minden és a szerencse is mellém áll, az már látszik, hogy országúton idén még biztosan képes leszek hasonló szinten teljesíteni a szezont, mint tavaly, vagy tavaly előtt, azaz győzelmi eséllyel fogok rajthoz állni mindenhol. Kérdés, hogy hogyan leszek képes továbbra is csapattársak nélkül versenyezni pl. a Meridások vagy a Technofilm Betonexpressz ellen. Ez továbbra is nehéz lesz számomra, mert az utóbbi években mindig érdemi csapatteljesítményt felmutató környezetben versenyeztem. Az ellenfelek közül jónéhányan képesek csapatként versenyezni, úgyhogy ilyen értelemben komoly hátrányban leszek velük szemben továbbra is, de ezzel nemcsak én leszek így a mezőnyben. Nagyon csalódott lennék, ha idén már nem sikerülne győzni. Célom az is, hogy ismét megnyerjem pályán az OB versenyszámainak nagy részét. Az utóbbi években tudatosan készültem erre, és azt hiszem, hogy tehetségtelen sem vagyok ezen a területen. A pályaversenyzést egyébként még nehezebb szívvel hagynám abba, sőt, az országúttal ellentétben itt nemzetközi szintű távlati terveim is lehetnének, Világ Kupákra és végső soron pályán a Londoni Olimpiai kijutásra készülhetnék érdemi eséllyel, de ezekhez a célokhoz pénz kell (elsősorban edzőtáborba és versenyre utazásra), ami jelenleg nem látható, hogy honnan lesz. Ha már a világeseményekről van szó, idén még célom lehetne az országúti VB is, mivel végre teljesen sík pályán zajlik majd a mezőnyverseny, ami számomra nagyon kedvező, és emiatt érdemi eredmény elérésére látom képesnek magamat. Azért gyorsan rögzítsük azt, hogy érdemi eredményen nagyjából a mezőnnyel való célba érkezést értem, a többi sajnos csak szerencse dolga lehet, de hazai kerékpárostól szerintem ez is igen szép teljesítmény lenne. Kuszti tavalyi teljesítménye például szerintem elképesztően nagy dolog. (Tavaly a VB-n Kusztor Péternek az igen nehéz pályán majdnem sikerült a mezőnnyel célba érkeznie. A verseny nagy részében elmenésben hajtott, és az utolsó körben állították ki az – egyes vélemények szerint fontoskodó – versenybírók. a szerk.) Ahhoz képest, hogy idén szinte nem is versenyeztem külföldön, a Szerb Körversenyen szerintem nagyon jól mentem, ami nagyon bíztató ebben a tekintetben.

V: Mi kell ahhoz, hogy indulj az országúti VB-n?

IG: Ország szinten meg kell szereznünk a háromfős kvalifikációt, melyben nagy szerepet kell vállalnom, a szövetségi kapitánynak be kell válogatnia az utazó sorba, és a költségek fedezetét kell előteremteni. Van tehát feladat. Az előttünk álló UCI pontszerző versenyeken nagyon jól kell mennem, és akkor lehet esélyem.

V: Látok némi ellentmondást az olimpiai célod és az eddig elhangzottak között.

IG: Az a helyzet, hogy amíg országúton a lehetőségeket tekintve nem látom értelmét a további érdemi ráfordításnak, addig a pályaversenyzést máshogy látom. Azt gondolom, hogy komolyan vehető esélyem van arra, hogy megfelelő körülmények esetén kvótát szerezzek az olimpiára, és induljak az olimpián. Egy olimpiára kijutni egy sportolónak szerintem egyfajta csúcsteljesítmény, ami nagyon komoly felkészülést és ráfordítást igényel, de számomra ez „megéri”, ez motivál. Az erről való gondolkodásnak a személyemen túl alapot ad az is, hogy a Szövetségből hivatalos felkérést is kaptam erre. „Szokás szerint” a Szövetség – szándékai ellenére – az eszmei támogatáson túl sok mindenben nem tud részt venni, de ez már elég számomra ahhoz, hogy komolyan gondolkodjak erről a témáról. Egyszerűen szeretnék olimpikon lenni. Ne feledd, hogy itthon számít az, hogy valaki olimpikon volt.

V: A célfeladat szempontjából nézve, helyzeted akkor sem látszik megnyugtatónak.

IG: Első látásra és kívülről nézve ebben persze igazad van. Idén Berkesi Andrással (a Merida versenyzője) nem tudtunk rajthoz állni egy érdemi pályaversenyen sem, mert nincs autónk és kísérőnk, aki elvisz és visszahoz minket, pedig ez azért nem olyan nagy dolog. Nézd, én ehhez hozzászoktam a hazai kerékpársportban, ebben számomra semmi meglepő nincs. Az eddigi eredményeinket hasonló módon értem, értük el. Az lenne meglepetés, ha rendben mennének a dolgok. Az olimpia számomra egy olyan jelentős cél, amiért vállalom ezeket a nehézségeket. Az általad is ismert körülmények lehangolóak ugyan, de én természetes adottságnak veszem őket. Mindazonáltal, ha valaki jelentkezik arra, hogy részt vesz a kudarcainkban és a sikereinkben akár egy utaztatással, pénzjuttatással, alkatrésszel, vagy bármivel, azt nagyon megbecsüljük.

V: Mi van akkor, ha megszerzed, megszerzitek az indulási jogot az olimpiára, de „magyar-módon” végül mégis más utazik? Láttunk már ilyet nem egyszer.

IG: Igen, történt már ilyen, de ezzel szerintem még korai foglalkozni. Erről persze meg kell állapodni a Szövetséggel, de valós garanciát senki sem tud adni. Jól érzed, ez egy nyilvánvaló és nagy kockázat. Az olimpiára vezető út számos „versennyel van kikövezve”, ha ott sikeres az ember, akkor ez a kockázat jóval kisebb, hiszen azok is nyújtanak jelentős sikerélményt, és akkor azokról már nem maradt le az ember.

V: A Betonexpressz tagságod miért nem működött tovább?

IG: Részben a fentiek miatt. Kívülről minden nagyon szépen néz ki, de belülről számomra számos dolog nem volt megfelelő. Itt nem arról van szó, hogy a Betonexpressz rossz, vagy, hogy nem jó csapat. Stubán Feriék sokat tettek, tesznek, és szerintem tenni is fognak a hazai országúti kerékpársportért. Sehol sem lennénk ma, ha a támogatók nem költöttek volna annyi pénzt a csapatra. Ezért tisztelet és nagy köszönet jár nekik és a csapatnak. Ugyanakkor a működési környezet korántsem volt ideális számukra sem, és az ebből fakadó problémákból nekem már nagyon elegem volt a végén, ami nem kis feszültséget okozott, és ez persze komoly hatással volt az eredményekre is. Nem kínáltak, de nem is kértem szerződést. És hogy egyértelművé tegyem, nem szeretnék már abban Betonexpresszben hajtani. Ezzel persze azt is tudomásul kell vennem, hogy ha ott nem hajtok, akkor máshol sem tudok, mert azt a szintet kizárólag ők voltak képesek szolgáltatni itthon. A választási lehetőség számomra így kizárólag az, hogy kilépek a versenyzésből. Ez van most.

V: Szerinted lehet ezt itthon rendesen csinálni?

IG: Az attól függ, mit értesz „rendesen”.

V: Kiszámíthatóan, tervezhetően, stabilan működő szervezet, ahol nemzetközi szinten is érdemben megjelenik a csapat.

IG: Most úgy gondolom, hogy nem, de persze én is azt szeretném, hogy legyen ilyen csapat. Benne voltam a Betonexpresszben, benne voltam a Cornixban többször is, ezek voltak itthon szerintem a legjobb csapatok az utóbbi 10 évben, de azt látom, hogy egyik sem volt képes arra, hogy nemzetközi(!) szinten érjünk el érdemi eredményeket. Nem voltunk távol ettől, de mégsem sikerült ezt megvalósítani, és ahogy érzékeltem, ez nem kizárólag pénzkérdés. Az első Cornixban volt sok pénz, de mégsem sikerült megfelelően felhasználni. A Betonexpressz viszonylag stabilan működik hosszú évek óta, de az ezen a szinten tartás is óriási erőfeszítéseket igényelt a támogatóktól és a csapatvezetéstől, és sajnos nem vezetett tartósan eredményes nemzetközi jelenléthez. Mai eszemmel azt kell mondjam, hogyha fiatal „pályakezdő” versenykerékpáros lennék, addig kerékpároznék, amíg lenne esélyem nyugatra kerülni. Ha ez a lehetőség nem látszana, gyorsan befejezném az egészet, mert úgy látszik, itthon ezt nem lehet „rendesen” csinálni. Nézd, ez a sport nagyon igénybe veszi az ember egészségét, anyagi lehetőségeit, ráadásul itthon az ismertsége (a hazainak) nem túl nagy, nincs megszervezve, nincs kultúrája, nem értékes. Ha valaki az itthoni versenyzéssel tölti az idejét és pénzét, szerintem rosszul teszi, mert anyagilag és valószínűleg máshogy sem fog neki megtérülni. De ezzel együtt is, szerintem nagy tisztelet jár azoknak, akik itthon csapatot tartanak fenn, versenyt rendeznek, versenyzőként hajtanak, vagy bármilyen formában életben tartják a rendszert.

V: Az anyagi megtérülés ennyire fontos?

IG: Ezt most komolyan kérdezed?

V: A kerékpárversenyzés itthon eddig sem volt egy pénzes sport, azaz eddig sem lehetett vele érdemben pénzt felhalmozni, tehát eddig sem a pénzért hajtottak a versenyzők, vagy dolgoztak a sportmunkások, de ezt neked nem kell bemutatni.

IG: Én a saját nézőpontomból úgy érzékelem, hogy ahogy az ember idősebb lesz, egyre inkább önfenntartóvá válik. Önállósodik, családot alapít, a szülők megöregszenek, azaz egyik oldalon nő a kiadás a másik oldalon csökken a bevétel. A mindennapi tevékenységnek finanszíroznia kell a költéseket, mert különben csődöt jelenthet az ember, az meg nem lehet cél senkinek. A mindennapi tevékenység jelenleg nálam még a kerékpárversenyzés, tehát ennek kell eltartania engem, ezért nem tudok kedvtelésként, vagy szórakozásként tekinteni a versenyzésre. Úgyis fogalmazhatunk, hogy nekem ez a munkám. Tudom, ez most úgy hangzik, hogy én hivatásos profi vagyok, és ilyen tekintetben az is vagyok, csak nem azokkal körülményekkel és háttérrel, mint a TV-ben látott nyugat-európai kollégák.

V: De nem is nyújtasz olyan teljesítményt.

IG: Na erről hosszan beszélgethetnénk, de most csak annyit mondok, hogy azzal a háttérrel szerintem én kiválóan megfelelnék egy vízhordói szerepnek egy pro tour csapatban, és ismerek még néhány hazai kerékpárost, akik szintén kiválóan alkalmasak lennének erre a szerepre.

V: Te tettél azért, hogy külföldi csapatban versenyezhess?

IG: Évekig jelentkeztem, voltak visszajelzések külföldi csapatoktól, de a stabil csapattagságról végül mindig lemaradtam. Voltam olasz, illetve luxemburgi csapatnál is, de a dolgok sajnos nem úgy alakultak ahogy szerettem volna. Amit tettem, azt ma már nyilvánvaló, hogy rossz módon tettem, és így itthon maradtam. Az okokat sokat kutattam, úgy látom, hogy rendszerszintű gond van az egész helyzettel. Későn ismertem ezt föl. Lényegesen fiatalabban kellett volna elkezdenem a külföldre jutási próbálkozásokat. Ilyen tekintetben nagy szükség lenne olyan szakemberekre, akik szakértő módon végeznék a fiatal kerékpárversenyzők menedzselését. Egyébként külföldi lehetőségek után továbbra is kutatok, talán új támogatóm a CERVELO.HU tud tenni valamit értem ebben a tekintetben, rajtam nem fog múlni az biztos.

V: Azt látjuk, hogy van feladatod bőven a következő hónapokra, úgyhogy jó szerencsét kívánunk a megvalósításukhoz és bízunk abban, hogy egy igen sikeres augusztus és szeptember után jövőre is látunk még a mezőnyben.

IG: Köszönöm szépen.

http://velo.hu/index.php?modul=hir&kod=7853

2010. július 7. Rólunk írták

Budapest Gyorsfutár harmadik körzet

Biciklis futár, gyorsan, pikk-pakk! Hívjon most!

06/1 321 9001



Minden jog fenntartva! - Pikk-Pakk 2000 Futárszolgálat Kft. 2010

Powered by Wordpress Webdesign: ZINA DESIGN